Megvan a két csapat, és már egy játékos el is hagyta a küzdőteret!
Játékszabály
A játékosok egész héten edzenek, és az előírt étrend szerint étkeznek, minden héten meg kell oldaniuk egy feladatot (tegnap egy dzsippet kellett egyik helyről a másikra húzniuk) és amelyik csapat nyer a versenyben, az előnyt élvez a heti mérlegelésben.
Abból a csapatból kerül ki a kieső, amelyik kevesebb összsúlyt vesztett az adott héten. A csapat tagjai egyenként szavaznak, az esik ki, aki a legtöbb szavazatot kapja.
Holtverseny esetén újabb szavazás de azok akik a legtöbb egyenlő szavazatot kapták, nem szavazhatnak. ? Tegnap a tévében Jakupcsek azt mondta, hogy egyenlő szavazat esetén a másik csapat dönti el kimegy és kimarad… majd kiderül, ha ilyen helyzet adódik…..
Tegnap egyöntetű szavazattal Zsófi kapta a legtöbbet, így ő azonnal távozott.
Utolsó kommentek